Télálló kaktuszok??

 Kaktuszok  szabad földben , a mi klímánkon, hóban, fagyban és nyáron akár +40 fokban??

Igen, ez nem lehetetlen. Mi már második éve foglalkozunk télálló kaktuszok tartásával.  Kertünk napos, déli fekvésű részén építettünk egy kaktuszkertet, melyet folyamatosan fejlesztünk. A kezdeti sikerek után felbuzdulva újabb és újabb területeket szabadítunk fel, hogy növényeinket gyarapítsuk, a megfelelő fajokkal társítsuk. Azt mi se hittük el, hogy ezek a kaktuszok ekkora tempóban képesek nőni, pillanatok alatt áthatolhatatlan „erdővé” változtatva a rendelkezésre álló helyet. Mivel teleltetésre sem helyünk, sem lehetőségünk nincs, ezért csak olyan fajokkal próbálkozunk, amelyek a mi szélsőséges időjárási viszonyaink mellett is jól érzik magukat. Szerencsére a kaktuszok nevelése nem túl ördöngős -bár egy kicsit szúrós, de a májustól augusztus közepéig tartó káprázatos virágzásuk ezeket a kellemetlenségeket kárpótolja.

Véleményünk szerint nincs szebb látvány egy jól megtervezett és megépített télálló kaktuszkertnél. Minden kaktusz a kertben egy újdonság, a fajok és fajták sokasága  ritka látvány. Saját kert egy kis helyi sivataggal különleges benyomást varázsol a hegyek, kanyonok és sivatagi élőhelyekre, egy mesés utazást tehetünk „kaktusz országba".

 

Oldalunkat azért hoztuk létre, hogy tapasztalatainkat megosszuk a téma iránt érdeklődőkkel, ill. segítséget nyújtsunk a télálló kaktuszok tartásával kapcsolatban (fajok, ültetés, sziklakert-építés, társnövények…). Igyekszünk friss képekkel illusztrálni kertünk alakulását, ezzel is ötletet adva a növények elrendezéséhez.

Itt szeretnénk megköszönni Tornai Béla nyíregyházi és Dávid Lajos debreceni gyűjtőtársunk és barátunk önzetlen segítségét, hogy hozzájárultak növényeikkel kaktuszkertünk bővítéséhez, fajgazdagításához.

 

Természetesen egy kert sosem lesz kész, a miénk sem.

Klári és Tibi

 

 

Értékelje weboldalunkat
A IndexU Lingyűjtemény
weboldalon
Kitűnő!
Nagyon jó

Nem rossz
Nem tetszik

 

 


     Hőtérkép

VIPLinkek LinkkatalógusA magyar linkjegyzékLátogató számlálóChat-Lak-ozz! a chat Weblink Linkgyűjtemény, Linkek Linkelő linkgyűjteményfreestat.hu


  Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com websas.hu  Linkelő linkgyűjtemény


<a href="http://www.domain-parkolo.hu">       S24 Linktár  

IrcbotDirectory Hobbi Zóna Linkgyűjtemény

Tip-Top Linkek Vonal.Net kereso Linkgyűjtemény.eu Tematikus linkgyűjtemény

Tárhely Honlapkészítés X-Link

link hirdetés linkgyűjtemény

Hitelkiváltás hitelek segítségével

Linky.hu - Linkek

Web Design LinkBank

Nyelvoktatás profi szinten az ország egész területén.               STARTOLJ, domain név, webhosting, szexshop, zászló, videomegfigyelés, kamera

Hun-Web Linkek

Ingyenes linkcsere-Link katalógus                          WQW webkatalógus

Hobbi Zóna

S24 Linktár

Magyar tematikus linkgyűjtemény Sikeresweb linkcsere Linkcsere - Sikeresweb.com

                                              Tárhely              Honlapkészítés                      Ingyen Tárhely

ARTidas linkgyűjtemény


Sikeresweb linkcsere
Linkcsere - Sikeresweb.com

Hobbi.wyw.hu

Ingyenes linkgyűjtemény

Nyelviskola linkgyűjtemény

Linkgyűjtő

Nyelvoktatás profi szinten az ország egész területén.

Ingyenweblapok.hu-Ingyenes weblap sablonok     

 

Linkgyűjtemény, linktár

Linkgyűjtemény és RSS gyűjtemény

www.canga.hu :: Toplista :: Statisztika :: Bannercsere ::

Ingyenes apróhirdetés

Linkweb.hu - linkgyűjtemény <




E-mail:
Jelszó:
 Regisztráció
Elfelejtett jelszó
 
 


kaktuszkert.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!








0,077 mp